Habakukk Ovikönyvtár
A Habakukk Ovikönyvtár létrejötte
Nagyon fontos feladatunknak tekintjük a hozzánk járó gyermekek anyanyelvi nevelését, a mesék, a versek, a könyvek megszerettetését. Úgy gondoljuk, hogy olvasóvá nevelésüket már óvodás korban kell elkezdeni, hiszen a könyvekhez való vonzódásuk már kicsi korban megalapozható.
A Habakukk Óvodában nagyon sokat mesélünk a gyerekeknek, sokat verselünk, mondókázunk, de fontosnak tartanánk, ha mindez otthon is mindennapos lenne, hiszen az otthoni mesélés, verselés, a gyerekek irodalmi ízlésének fejlesztése mellett, a gyermekek és a szülők közötti érzelmi kapcsolatot is gazdagítja, ápolja.
Ezért hoztuk létre óvodásaink számára a Habakukk Óvodai Gyermekkönyvtárat, egyrészt helyben “olvasásra”, másrészt kölcsönzésre. A könyvtár, amely 2003. április közepén nyílt meg, jelenleg 550 kötetből – képes mesekönyvekből, ismeretterjesztő könyvekből, valamint mese- és versgyűjteményekből áll.
A könyvtárat kifejezetten az óvodás korosztály számára alakítottuk ki úgy, hogy önállóan is tudják használni, számukra is áttekinthető legyen a könyvtár rendszere.
A könyvek a gyermekek számára elérhető alacsony polcokon vannak elhelyezve, színes, a könyvek témáját, valamint kölcsönözhetőségét jelölő piktogrammokkal vannak ellátva. A gyermekeknek is érthető könyvtárhasználati szabály született, melyet ismertetünk a gyerekekkel.
A Habakukk Gyermekkönyvtárról a Magyar Televízió riportot is készített, mely 2003. május 3-án volt látható az mtv1 Fogadóóra című műsorában.
A Habakukk Óvodai Gyermekkönytárat a Fővárosi Közoktatásfejlesztési Közalapítvány pályázati támogatásával hoztuk létre.
Az óvodai könytár mellett Habakukk Mesetár néven könycsönkönyvtárat hoztunk létre a Habakukk Bölcsődében is.
A könyvtárról gyerekeknek – hogyan használhatjátok a könyvtárat
A könyvtárat csak óvónénivel használhatjátok. Óvónéninek kell szólni, ha itt az óvodában szeretnétek valamelyik könyvet megnézni, vagy ha haza szeretnétek valamelyik könyvet vinni.
Ha haza szeretnétek vinni valamelyik könyvet:
- Akkor szóljatok a recepciós óvó néninek, aki beírja a neveteket, a könyv címét, és a napot a kölcsönzések mappába.
- A kölcsönzéshez szüleitek aláírása is szükséges, csak akkor vihettek haza könyvet, ha apukátok, vagy anyukátok megengedi.
- A könyvtárból csak a sárga házikóval jelölt könyveket lehet kikölcsönözni, hazavinni.
- Azokat a könyveket, amelyeken piros pötty van, csak az oviban nézegethetitek.
- Egyszerre 1 könyvet vihettek haza.
- A könyvet legkésőbb egy hét múlva vissza kell hoznotok.
- Ha a könyvet elvesztitek vagy megsérül, akkor szüleiteknek kell a könyvet pótolni, vagy a könyv árát megtéríteni.
Hogyan vigyázzatok a könyvekre:
- A könyveket az előtérben, az olvasókuckóban, vagy a csoportszobában nézegethetitek.
- A könyveket csak tiszta kézzel, tiszta helyen olvassátok, mert a könyv nehezen tisztítható.
- Óvatosan lapozzatok, hogy ne gyűrjétek és ne szakítsátok el a lapot.
- A könyveket másra pl. építkezésre, verekedésre ne használjátok, mert tönkremennek.
- A könyvet használat után tegyétek a helyére, vagy “biztonságos” helyre.
- Amikor kikölcsönzitek a könyvet, kaptok hozzá egy papírzacskót is. Kérjük, hogy ebben vigyétek haza a könyvet és ebben is hozzátok vissza.